5 lecke amit a politika tanít nekünk a szövegírásról
Jul 11, 2024A politika és a szövegírás elsőre két teljesen különböző területnek tűnhet, de van egy közös céljuk: meggyőzni és befolyásolni a közönséget.
A közéleti szakemberek éppúgy győzködik a választóikat, mint ahogy te próbálod meggyőzni az ügyfeleidet vagy olvasóidat egy-egy blogcikk, hírlevél vagy termékleírás segítségével.
Szövegeik tele vannak meggyőzéssel, érzelmek kiváltásával és figyelemfelkeltéssel – mindazokkal a dolgokkall, amelyekre nekünk, szövegíróknak is szükségünk van.
Ne ijedj meg! Nem kell vitázni vagy kampánybeszédeket tartanod.
Inkább megmutatom, hogy a politika hogyan taníthat jobban írni.
Bizony, jól olvastad.
Ezt taníthatja meg neked a politika a szövegírásról:
1. Meggyőző üzenet
A politika egyik legfontosabb eleme a meggyőzés képessége – ha valamiben profik, akkor az ez! Hiszen valakinek el kell hitetni a választókkal, hogy az ő ígéreteik olyan fantasztikusak, hogy csakis az lehet a nyertes kampány!
Hasonlóan, ahogy neked is meg kell győznöd az olvasóidat, hogy cselekedjenek - legyen szó akár egy termék megvásárlásáról, egy szolgáltatás igénybevételéről vagy egy vélemény elfogadásáról.
A politikában az első benyomás mindent visz.
Ha egy politikus nem tudja felkelteni az érdeklődést az első mondatával, már el is veszítette a közönségét.
Ugyanez a szövegírásban is igaz: az első mondatnak ütősnek kell lennie!
Szóval, te se kezdd a blogcikked azzal, hogy „Szeretettel köszöntelek a blogomon”, mert az olyan, mint egy nyugtató tea egy rock koncerten – senkit nem érdekel.
Az első mondatod legyen olyan, mint egy hideg zuhany – fel kell rázza az olvasót, és azonnal kíváncsivá kell varázsolnia.
A politikusok tudják, hogy egy erős, világos üzenet aranyat ér.
Ugyanez igaz a szövegírásra is.
Tisztázd az üzenetet, mielőtt írni kezdesz.
Mi az a fő gondolat, amit át szeretnél adni?
2. Kihez beszélsz?
A politikusok tudják, hogy sikerük kulcsa a közönségük megértése, épp ezért rengeteget foglalkoznak a választóik megismerésével. Az üzeneteiket úgy alakítják, hogy azok rezonáljanak a választóikkal, és a mondanivalójuk ne falra hányt borsó legyen.
Tudják, hogy kikhez szólnak, és ennek megfelelően alakítják a beszédeiket.
Ők sem mondanák például azt egy idős otthonban, hogy „szavazz rám, és ingyen belépőt kapsz a legújabb techno bulira”. Ott másmilyen üzenettel igyekszenek meggyőzni az idős korosztályt.
Ugyanez érvényes ránk, szövegírókra is.
Ki olvassa a szöveged? Mi az igénye, vágya, félelme? Ha ismered a közönséged, könnyebben találsz közös hangot vele, és a szöveged sokkal hatásosabb lesz.
Például, ha az olvasóid fiatal anyukák, akkor ne arról papolj nekik, milyen jó egyedül hátizsákkal bejárni a világot. Az anyuka ilyenkor általában csak arra gondol, hogy egyedül egy csendes szobában aludni is micsoda üdítő pillanat lenne. (Persze, vannak olyanok, akik gyerekkel és hátizsákkal is járják a világot, de nem ők a többség, és hacsak nem hátizsákot vagy babahordozót árulsz, akkor bizony nem feltétlenül ők a célcsoportod.)
Légy rugalmas a stílusodban és tónusodban, hogy a lehető legjobban illeszkedjen közönséged elvárásaihoz!
3. Egyszerű, világos nyelvezet, gazdag érzelmek
A legjobb politikai beszédek egyszerűek és érthetőek.
Nincsenek tele bonyolult szakkifejezésekkel vagy felesleges körmondatokkal. Neked is érdemes ezt a stratégiát követned: írj egyszerűen és érthetően, hogy az üzeneted mindenki számára világos legyen!
Kerüld a szakzsargont, és használj hétköznapi nyelvezetet, mert egy zavaros vagy homályos üzenet könnyen félreérthető, és nem éri el a kívánt hatást.
És a tévhittel ellentétben, nem mindig a hosszú szöveg lesz sikeres:
Abraham Lincoln Gettysburg-i beszéde mindössze két perces volt, mégis óriási hatást gyakorolt.
Ne aggódj a szöveged hosszúsága miatt – a rövid is lehet ütős! De a hosszútól se ijedj meg, hiszen van, hogy az a célravezető.
És persze nem kell merevnek sem lenned.
A humor a politika egyik legerősebb fegyvere. Gondolj csak arra, hogy egy-egy jól elhelyezett poén milyen hatással lehet a közönségre. A szövegírásban is érdemes humorral fűszerezni a mondanivalónkat, hiszen ez nem csak szórakoztat, de meg is ragadja az olvasó figyelmét. Egy jó poén olyan, mint a sajt a pizzán – minden jobb lesz tőle!
Egy jó szöveg olyan mint egy politikai kampány - ha nem érint meg érzelmileg, akkor valami nagyon nincs rendben.
Martin Luther King Jr. „I have a dream” beszéde például olyan mély érzelmi rezonanciát keltett, hogy az hozzájárult az általa indított polgárjogi mozgalom cunamiszerű terjedéséhez.
A politikai kampányok gyakran érzelmi húrokat pengetnek, hogy mozgósítsák a választókat, és ezt neked is szem előtt kell tartanod: a szövegírásban nagyon fontos az érzelmekre hatni, hiszen a döntések 95%-a a tudatalattiban születik!
Az érzelmi töltetű üzenetek erősebben hatnak az olvasókra, és nagyobb eséllyel ösztönzik őket cselekvésre.
Legyen az öröm, szomorúság, düh vagy boldogság, az érzelmek ereje elengedhetetlen a hatékony kommunikációhoz. Mert végül is, miért írnánk színtelen, szagtalan szöveget, amikor lelkesen is lehet?
4. Történetmesélés felsőfokon
Ki ne szeretne egy jó történetet? Naná, hogy mindenki! Az edutaiment legjobb eszköze a storytelling technikája!
A politikusok is gyakran mesélnek személyes sztorikat, hogy közelebb kerüljenek a választókhoz, és megnyerjék a közönség szívét. Ezek a történetek segítenek nekik bemutatni álláspontjukat, és elérni, hogy az emberek megbízzanak bennük.
Ugyanígy, egy jó történet csodákat tehet a szövegeiddel is. Oszd meg a saját tapasztalataidat, hibáidat, sikereidet. Ezek nemcsak színesebbé teszik a szöveged, hanem emberibbé és hitelesebbé is.
És ha már hitelesség!
Egy politikus elnyeri a bizalmunkat, de ez nem egyik napról a másikra történik:
a siker kitartó munkával és következetességgel érkezik!
Ugyanez igaz a te vállalkozásodra is: ne próbálj másnak látszani, mint aki vagy!
A hitelesség és az őszinteség mindig kifizetődő.
Ha az olvasók érzik, hogy megbízhatnak benned, szívesebben követik a tanácsaidat.
Egy jó történet motiválja az embereket, és könnyebben meggyőzhetők egy következő lépésre. Ahogy a politikusok is mondják: "Szavazz rám!" "Vegyél részt!" "Csináljuk meg együtt!"
A meggyőző szövegírás célja is az, hogy valamilyen cselekvésre késztessük az olvasóinkat:
iratkozzanak fel a hírlevelünkre, vásárolják meg a termékünket, vagy egyszerűen csak osszák meg a posztunkat. Használj erős, cselekvésre ösztönző felhívásokat a történeteid végén, hogy elérd a céljaidat.
5. Rugalmasság
A politikai kommunikáció olyan mint egy kaméleon: gyorsan alkalmazkodik a változó helyzetekhez és közönségekhez. Ha a politikusoknak sikerül mindig alkalmazkodniuk, neked is menni fog!
Gondolj bele: ők képesek ugyanazt eladni a nagyinak a piacról és az anyukáknak a játszótéren is, csak éppen más szöveggel!
Neked is rugalmasnak kell lenned, és gyorsan kell reagálnod a változásokra.
Például a politikai kampányok során használt kommunikációs stratégiák gyakran változnak az aktuális események és közvélemény alapján. Az egyik nap még a környezetvédelem a sláger, másnap meg már a gazdasági válság a téma.
Neked is figyelned kell a piaci trendekre és az olvasói igényekre, hogy mindig releváns maradj.
Nyugodtan írj az aktuális eseményekről, hírekről, és kapcsolódj a legfrissebb trendekhez. Így az olvasóid nem fognak unatkozni, és te sem maradsz le a többiek mögött. Hiszen ki akar olyan blogot olvasni, ami még mindig a tavalyi hóesésről beszél, mikor már a napernyőket állítjuk fel:)?
Remélem, ezek a politikai leckék segítenek abban, hogy még hatékonyabb szövegíróvá válj. Ne feledd, a szövegírás is egy tanulható tudomány, és minden apró trükk és tanács közelebb visz a sikerhez. Írj bátran, kísérletezz, és soha ne félj tanulni a legváratlanabb helyekről sem – még a politikából sem!
Ha pedig még többet tanulnál a szövegírásról, akkor gyere, és csatlakozz a CopyClubhoz, ahol már több mint 60 órányi lecke vár rád a copywriting minden területéről!